Megemlékezések Wilfried Philippről

Annak az embernek volt ereje. Életereje. És az még a kilencvenes évei elején is ragadós volt. Önkéntelenül is mindenki kihúzta magát, kicsit magasabb lett.

Gyorsan kiderült, hogy miért volt ez így. „Tudja, én gravírozó vagyok. Akikre a következő jellemző: ahhoz, hogy valami szépet alkossunk, erőre ÉS érzékre van szükség. Legalábbis egy gravírozó így mozgatja a szerszámait. És mindig is így bántam az emberekkel is. Megszereztem a legjobbakat. Erősen irányítottam őket, és jól bántam velük.”

Ahelyett, hogy menedzsmentelméletekkel hencegett volna, a konkrétumokkal foglalkozott. Mesélt a kezdetekről, mint gravírozó tanonc, az első gépről, a cégalapításról és újra és újra: az ötletekről. „Tudják, mit csináltam akkor?” – fűzte tovább mondandóját. És az ember érezte, hogy ez az ember még több mint háromnegyed évszázad után is lelkes volt. Tisztán megoldott feladatokért, új technikákért, kiváló elmékért és makacs fejlesztőkért.

„Elégedett ezzel?” – ez volt a leggyakoribb kérdése a heti céges körút során. Ő akkor volt elégedett, ha a munkatárs is az volt. És ezt megengedhette magának, mert az embereiben tűz égett. Felesleges volt megkérdezni, hogy ki gyújtotta meg ezt a tüzet, amikor az ember meglátta a ragyogást a szemekben.

Minden kilencven évvel ezelőtt kezdődött a sziléziai Jeszenik-hegységben, a mai Csehországhoz tartozó Hrubý Jeseníkben, az akkori Szudéta-vidéken. Egy szerény háttérből származó erdész fia járt ott a karlstali szakközépiskolába. Már fiatalon lelkesedett a fizikáért, és még a háború alatt elvégezte a szerszámkészítő és a gravírozó képzést.

Alig fejezte be tanulmányait, szomorú fejezet kezdődött a mindössze tizennyolc éves fiú életében, aki akkoriban még nem számított nagykorúnak: lakóhelye elhagyására kényszerítették. De Nyugat-Németországban sem kellett sokáig munkát keresnie a fiatal gravírozónak. Ettől kezdve először pecsétgyűrűket, kegytárgyakat és nem mellesleg egy amerikai katona fegyvereit gravírozta a bajorországi Mindelheimben.

Miután Schwäbisch Gmündben egy damaszkozó üzemben dolgozott, Stuttgartba ment, ahol autodidakta módon acélgravírozóvá képezte tovább magát. Ennek a kompetenciájának köszönhetően került Svájcba a Fischer-Metteli céggel, ahol a gravírozás legfelsőbb tudományával, a kiváló minőségű órák számlapjainak gyártásával foglalkozott.

Első saját cége megalapításához azonban a sváb férfit szíve visszahúzta Stuttgartba. 1956-ban, Stuttgart keleti részén mindössze 500 német márkából alapította meg „Werkstätte für freie Gravurtechniken“ (Szabad gravírozási technikák műhelye) nevű cégét, amely nyomdákat látott el nyomólemezekkel.

Hamarosan egy nagyobb műhelybe költözött, amelyhez az alapító egy hölgy barátjától kapott kölcsönből vásárolta meg az első gravírozógépet. 1961-ben Zuffenhausenben már 3, 1968-tól Kallenbergben már először 10, később 20 gravírozógép működött.

Eközben természetesen a munkatársak száma is nőtt: Az egyszemélyes üzem három, tíz, húsz, huszonöt fős vállalattá nőtte ki magát.

„Mindig a technológiát zsákmányoltam ki, nem az embereket” – mondogatta Wilfried Philipp örökké érvényes alapelvét. Ezért sikerült az összes saját fejlesztésű gépünk terveit titokban tartani. „Szerezd meg a legjobbakat, és bánj velük jól. Így alkothatsz egy összetartó családot.”

Ez a csapat addig főként érmeverőkhöz és nyomólemezekhez készített eszközöket. „A gépgyártás egyszerűen a feltaláló szelleméből adódott. Jobbak és megbízhatóbbak akartunk lenni, többet akartunk tudni, mint mások.”

Valójában nem az volt a terv, hogy magukat a gépeket adjuk el. De nem zárkóztunk el a kereslet elől, és így 1966-ban gravírozóknak adtuk el az első, saját szabadalommal rendelkező gépünket.

Philipp ebből a szellemiségből fejlesztette ki a hatvanas évek végén piacérett, új ötletét: a szilikon tamponokkal végzett nyomtatást. A vízió az volt, hogy bármilyen alakú felületre tudjunk nyomtatni. Több mint két év fejlesztés után aztán világossá vált: Működik. A szilikon tamponokkal bármilyen formájú felületre nyomtathatunk. Már csak a sebesség, a színek és a pontosság volt kérdéses. 5 év állhatatos munka után a folyamat megérett a piacra lépésre.

Philipp 1971-ben mutathatta be ezt az első szilikonos tamponnyomó gépet a KraussMaffei vásár standján. A visszajelzés elsöprő volt. Philipp 30 megrendeléssel tért vissza Düsseldorfból. A többi már a cég történelméhez tartozik. A folyamat hatalmas ugrásnak bizonyult a műanyagipar számára. Így nőtte ki magát a „Wilfried Philipp Industriegravuranstalt” a mai „TAMPOPRINT” csoporttá, amelynek központja a Stuttgart melletti Korntal-Münchingenben található, és világméretű forgalmazási hálózattal rendelkezik. Ma a TAMPOPRINT-et a harmadik generáció vezeti.